biztosítók pénztárak

Belehúzott az Uniqa Biztosító, kilőtt a Cherrisk

Folyamatosan zajló digitális beruházások mellett 800 millióról 1,3 milliárd forintra nőtt az Uniqa Biztosító nyeresége 2018-ban - ismertették egy mai sajtótájékoztatón. A nem-élet üzletág dinamikusan nőtt, az élet ág egyelőre zsugorodott a biztosítónál, Cherrisk nevű érdekeltségük pedig 8 hónap alatt 10 ezernél több szerződést kötött. A kkv-k felé történő nyitás jegyében belépett a biztosító a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségébe.

Így vezet a magyar: a harmincasok tartják be leginkább a szabályokat

Saját bevallásuk szerint a harmincas korosztály figyel a legjobban a sebességhatárokra és a biztonsági öv használatára - derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. Minél jobb fizetése van valakinek, annál gyakrabban telefonál szabálytalanul a kocsijában. A parkolást nézve pedig a nők sokkal fegyelmezettebbek, mint a férfi sofőrök. Kedvező, hogy az autósok 96 százaléka, saját bevallása szerint sosem ül ittasan a volán mögé.

Nagyon kevés magyar fiatalnak van biztosítása

Bár saját bevallásunk szerint tudjuk mik az igazán fontos dolgok az életben, és ennek megfelelően a váratlan balesetektől és betegségektől félünk legjobban, mégis inkább a lakásunkat és gépjárművünket biztosítjuk, mint magunkat, egészségünket - derült ki egy friss kutatásból, amely arra is rámutatott, hogy a 18-29 év közötti fiatalok csupán 20%-a rendelkezik valamilyen biztosítással, ők tehát még kevésbé tudatosak ezen a téren.

Nyugdíjra gyűjtesz? Jó hírünk van, négy éve nem hoztak ennyit a pénztárak

Utoljára 2015 első negyedévében volt utoljára olyan, hogy annyi pénzt kerestek volna az önkéntes nyugdíjpénztárak a tagjaiknak, mint most. Az MNB friss statisztikája szerint az önkéntes kasszák az év első három hónapjában vagyonarányosan 3,54%-ot kerestek tagjaiknak, ami a tavalyi ínséges év után felüdülés lehet a nyugdíjra gyűjtőknek. Ennél is jobban szerepeltek a magánnyugdíjpénztárak, ahol a vagyonarányos befektetési tevékenység 4,26%-ot ért el.

Concorde: látni kéne, mit hoz a CIG Pannóniának a Konzum-megállapodás

Nem változtatott eredményvárakozásán és célárfolyamán a Concorde a CIG Pannnóniával kapcsolatban, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a piac vagy újabb akvizíciót, vagy a Konzummal kötött megállapodás termőre fordulását árazza, ami egyelőre nem következett be.

Csurran-cseppen a CIG Pannóniának az új bizniszekből

Stagnáló díjbevételekkel, megugró értékesítési számokkal és növekvő költségszinttel zárta 2019 első negyedévét a CIG Pannónia - mutatja a biztosítócsoport ma reggel közzétett konszolidált beszámolója. Az adózott eredmény 16%-kal 577 millió forintra csökkent. Az értékesítésben egyre határozottabban kezdenek látszódni az új üzleti kapcsolatok: a Magyar Közút és egyes takarékszövetkezetek csoportos szerződései, valamint a Nemzeti Közművekkel értékesített csoportos szerződések is megjelentek az új szerzési számokban, a nyereségre viszont egyelőre nincsenek érdemi hatással.

Várakozáson felüli profit a Generalinál

A várakozásokat meghaladó, 28,1 százalékos profitnövekedéssel zárta az első negyedévet az Assicurazioni Generali, részben olyan egyszeri tétel hatására, mint a belga érdekeltségének eladása.

Fájó hír a nyugdíjra gyűjtőknek: tömegével szállnak ki a buliból a munkahelyek

Az idei első negyedévben 3,65%-os átlagos nettó hozamot értek el tagjaiknak az önkéntes nyugdíjpénztárak, de még így sincs ok az ünneplésre: a munkáltatói befizetések jelentősen, 31%-kal estek vissza a cafeteria szabályok változása miatt, és ezt az egyéni tagdíjfizetések sem tudták kompenzálni - derült ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) mai sajtóeseményén.

Hozta a kötelezőt az Allianz

A Reuters elemzői konszenzusát és az egy évvel korábbi eredményt is kis mértékben múlta felül a német Allianz ma reggel közzétett gyorsjelentése. A bevételekben az élet- és egészségbiztosítási üzletág, a nyereségben a vagyon- és felelősségbiztosítási ág növekedett nagyobbat.

Vizsgálja az MNB a Quantist

Az MNB ideiglenesen felfüggesztette a szlovákiai székhelyű NOVIS biztosító biztosítási alapú befektetési termékeinek a QUANTIS Consulting biztosításközvetítő (többes ügynök) általi értékesítését. A felfüggesztés az összeférhetetlenséggel és ösztönzőkkel kapcsolatos szabályoknak való dokumentált megfelelésig, de legkésőbb a biztosításközvetítőnél zajló célvizsgálat lezárultáig tart - írja a felügyelet sajtóközleményben.

Itt a bizonyíték: már nem az életbiztosításokon keresik halálra magukat az ügynökök

55 milliárdos nem-életbiztosítási és 19 milliárdos életbiztosítási jutalékbevétellel zárták 2018-at a független magyar biztosításközvetítők - mutatják az MNB legfrissebb adatai. Hogy mekkorát fordult a világ egy évtized alatt, azt jól érzékelteti, hogy tíz évvel ezelőtt még az életbiztosításokon realizáltak nagyobb bevételt a többes ügynökök és alkuszok. Ma már ennek nyoma sincs, az egyébként is gyatrán növekvő életbiztosítási díjfizetésünkből egyre kevesebb jut a független közvetítőknek.

Kivonul egy német biztosító Magyarországról, a Generali léphet a helyébe

Bejelentette a héten a Generali Biztosító a Gazdasági Versenyhivatalnál, hogy átvenné az Ergo Életbiztosító Zrt. életbiztosítási és az Ergo itteni fióktelepének nem-életbiztosítási szerződésállományát. Ezzel kivonulhat a magyar piacról a Münich Re viszontbiztosító érdekeltségében lévő német biztosító.

Szinte megállt a kötelező biztosítások drágulása

A Netrisk.hu adatai szerint 2019 első negyedévében 49 900 forint volt a személyautókra megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja. Az autósok így átlagosan csupán 1,6 százalékkal fizettek többet a kötelezőért, mint tavaly ilyenkor, amikor az akkor még létező baleseti adóval együtt átlagosan 49 100 forintos éves díjon szerződtek.

Notre-Dame után: ki fizet, ha leég egy magyar katedrális?

A mérhetetlen eszmei veszteségen túl súlyos eurómilliárdokba kerülhet a francia államnak és a jótékony adakozóknak a párizsi Notre-Dame várhatóan hosszú évekig tartó újjáépítése. Mint kiderült ugyanis, az épületre nem volt vagyonbiztosítása a tulajdonos francia államnak, a felújítását végző kivitelezők pedig szerény felelősségbiztosítással rendelkeztek. Az eset apropóján adja magát a kérdés: ki állná a számlát, ha egy magyar székesegyházat vagy más jelentős egyházi épületet érne hasonlóan súlyos tűzvész? Mint kiderült, a Notre-Dame tűzvészének a magyar biztosítási piac számára is van levonható tanulsága, aminek az Esztergomi bazilika közelgő, négy évig tartó felújítása ad különös aktualitást.

Beszántják a magán-nyugdíjpénztári rendszert a lengyeleknél is

Beszántják a magán-nyugdíjpénztári rendszert a lengyeleknél is

A lengyelek is meglépik azt, amit a magyar kormány néhány éve: beszántják a magán-nyugdíjpénztári rendszert, az abban összegyűjtött pénzeket egyéni számlákra, illetve az állami társadalombiztosítási rendszerbe transzferálják.

Ennyi osztalékot fizet a CIG Pannónia leánycége

A CIG Pannónia bejelentette, a társaság igazgatóságának 2019. április 17. napján tartott ülésén hozott határozata értelmében 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. a 2018. üzleti év eredménye után 1 127 036 524 forint osztalékot fizet egyedüli részvényese, az anyavállalat részére.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.